Az útjavítás közben előkerültek a védőitalok, és a jelentős létszámnak, valamint a felfokozott hangulat hevében kialakult a spontán Borklub, ahol megjelent a Borklub legifjabb tagja is.

Kedves Borbarátok és Páty-patrióta Listatagok, Hegyvidékiek, Kanyariak, mindenki, akivel már nemcsak lista beszélőviszonyban vagyunk!

Az Attilának felvidító, friss, logisztikai típusú útkaparás híre, nekem jókedvre hangoló, ugyancak friss gasztronómiai hírújdonságom van!
Többen kóstoltátok már Petrányi Pince felirat alatt jegyzett boraimat, közülük is a Sárga Muskotályt. Sok jó visszajelzés érkezett Tőletek: ízlik.
Most kaptam a hírt, hogy a Balatonfüred-Csopak borvidéki versenyen 92,4 környéki pontszámmal nagyarany körüli lett a SÁRGA MUSKOTÁLY, 2004. A Cserszegi és a rizling egy-egy ezüstöt kaptak, de annak is nagyon örülünk. :-)
Holnapra már remélem többet tudok. Addig is a napokban nevezünk az Országos Borversenyre. A Sárga Muskotály mellett a Cserszegi Fűszerest fogom indítani, a rizlingünknek most idén több érési idő kell. Mindkettőt kóstoltátok már pl. a tavalyi Nyitott Ajtók- Nyitott Pincék rendezvényen. Míg a rizling akkor hozta szokásos aranyát, 2003-ban a Cserszegi az aranyérme mellett elnyerte a Balaton legjobb Cseszegi Fűszerese különdíjat is. Most is erre gyúrok igazán, az Országos Borverseny pedig egy jó felvezetés lesz. Ott a reményteli muskotály mellett a cserszeginek kell majd jól szerepelnie. Ősszel és télen pedig a rizling felfutása várható. De az még arréb lesz.
Bár most nyári szünet van a Borklubban a jó hír örömére aug 3-án szerdán, azaz holnapután este 8.30 órakor egy nyílvános nyár esti teraszi kóstolás keretében szívesen bemutatom három versenyzőmet.
Kérem, hogy aki itthon van és eljön, interneten vagy telefonon (30-999-7518) holnap estig jegyezze be magát.
A kóstolás után pedig koncentráljunk az Attila beharangozta útkaparásra. Igérem, ha egyszer kész lesz az utunk, némi feltöltő szponzorfolyadékkal elő fogok állni, hogy amúgy rendesen avathassunk.

RJ, MZs. 62.

Meghívó 1.
Bor-e a pezsgő vagy valami más?
Don Perignon az Hautviller-i szerzetes vagy angol borkereskedők találták fel?
Minden borból lehet pezsgőt készíteni? Kékszőlőből fehér pezsgő?
A pezsgőhöz való szőlőt külön kell-e termeszteni avagy a rossz szőlőből készül a pezsgő?
Fagyasztás után degorzsáljunk avagy inkább a transvasier eljárást válasszuk? Mi az, hogy tankpezsgő?
Találtatok már fehér csíkot egy pezsgősüveg alján? Rázóállvány, csuklómunka, mi az?
A pezsgő és az éjszaka. A végzet asszonyai. Kaviár és pezsgő.

Kedves Borbarátok,

Bár a jövő hétvége a Pátyi Pincenapoké, de mi péntek este újra találkozunk a friss kiállítással berendezett Közösségi Házban.
Bizonyára már mindnyájan tudjátok, hogy a rose borokat a legmacerásabb készíteni. Akkor is, ha egy pince csak kiegészítő kínálatnak alkotja meg, de különösen az, ha valaki egyik fő borának szánja. Kis titkainkról most teljesen fellebbentjük a fátylat. Egy pici előzetes: olykor még az is igaz lehet, hogy a nem sikerült rose a siller. Mindent elmondok, aki akarja, csínálja utána!

Ezen rendkívüli ülésen inkább álltunk és kóstolgattuk a bográcsokban rotyogó finom étkeket, és persze emellett a kínált borokat is.
A majálisra rengetegen hoztak saját bort. Külön kiemelem Glatz Ferenc urat, aki egy szép, Tihanyban saját kezűleg metszett szőlőből préselt vörös nedűt mutatott be. Tanúm erre Bálint gazda, akivel együtt kóstoltuk. Bár őket, kettejüket, név szerint kiemeltem, de itt köszönöm meg mindazoknak, akik az est folyamán megkínáltak, véleményemet kérték.
A saját borok bemutatásából végül is csinálhatnánk egy külön programot jövőre.
Ismét megtartjuk szokásos pénteki összejövetelünket. Kicsit problémás volt egy ideig, hogy a jeles dátum Nagypéntekre esik, de a világvallások tudorai felvilágosítottak, hogy a böjtnek a naplementével vége, tehát semmi probléma, sőt. A nagy ünnep közeledtét a Könyvben is megörökített nemes nedűkkel köszönteni istenfélő cselekedet.
Kérésetekre ezúttal a magyar piacon mostanában nagy elánnal megjelenő külföldi borokból veszünk ízelítőt. Az ünnephez méltóan azonban most egyelőre eltekintünk az újvilág boraitól. Tiszteletünk tárgyai az óvilági mediterrán kultúrák nemes italai, ahol a népvándorlások korának barbár viharai között a keresztény szerzetesek mentették át a szőlőművelés izzadságos tudását és a borkészítés fortélyait. Krisztus vére így nyer méltó értelmet hedonista korunk decensen dionűszoszi ízvadászatain.

Kedves Barátaim a Borban,

második klubestünkön vagyunk túl. Ez alkalommal az olaszrizling szőlő borai közül kóstoltunk. Kicsit izgultam a borok kiválasztása miatt, mert mindig van másik választék. Most, így utólag értékelve az estét, azt hiszem sikerült az illatban, íz-zamatban jelentkező tájegységi különbségeket és a felső minőségi körökben mozgó pincék közötti nem elkülönítő, hanem kiegészítő kontrasztokat bemutatni.

Az első összejövetel 2004.nov.27-én volt, mikor Wunderlich Alajos borait kóstolgattuk. A meghívó

Alkategóriák

e