Ez idő alatt zajlik majd a Bellandor lovardában a Díjlovagló Országos Bajnokság, lesznek kiegészítő programok is, érdemes kilátogatni a Lovardába.

Aug 20-án délelőtt a Forrási téren, a kemencében kenyeret lehet sütni ill. kenyérsütési versenyre is lehet nevezni. Délután a Széchenyi téren lesz az aug. 20-i program, kenyérszentelés, ünnepi megemlékezés, helyi csoportok fellépése, játszóház és persze kibővített Pátyi piac is várja az érdeklődőket. Este Varga Vince szolgáltatja a talpalávalót.  

Augusztus 21-én szombaton folytatódik a rendezvény, a Sportpályán kispályás labdarúgó bajnokság lesz.

A hagyományos főzőversenyre vasárnap délelőtt kerül sor a Széchenyi téren, a versenyre a Művelődési házban lehet nevezni.

2011.01.07: sikerült beadni a pályázatot
 

A pályázat első fordulóján nyertünk, a második beadási határideje:
2011. január 7.
 

 
A hónap elején beadtunk egy pályázatot az Ökotárs Alapítvány nál, melyben őshonos fák, cserjék ültetésére lehet pályázni:
 
Természetesen egyáltalán nem biztos, hogy nyerünk, de bízunk benne. A pályázatban megkövetelik, hogy az érintettekkel együtt történjen a tervezés. Nálunk ez már lezajott, és pontosan így, ahogy kérik a pályázatban.
 
A pályázat segítségével a Forrási téret kívánjuk még barátságosabbá tenni.
A máj. 28-ai taggyűlésünkön felmerült, hogy többen hallották a faluból, hogy vannak akiket helyi anyukák elzavartak a játszótérről.
Mivel ilyen esetet a megjelentek sem megcáfolni, sem megerősíteni nem tudtak, ezért úgy döntöttünk, hogy "állásfoglalást adunk ki":

A játszótér és a park mindenkié!
Természetesen jöhet bárki Páty többi részéről is. Nincs jogunk és nem is akarunk senkit elzavarni, aki tisztességesen és rendeltetésszerűen használja a játszóteret.

De a játszótéri eszközök állagát rontókat és a sötétedés után itt tartózkodó fiatalokat, akik zavarják az ott lakókat, nem látjuk szívesen, aminek hangot is adunk ezek után is!

Ezenkívül kérjük, hogy a játszótéri kerítésen belül a dohányzástól mindenki tartózkodjék, valamint állatot se vigyenek be a játszótérre!


július 11-én 20,30-tól a Forrási téren
kivetítőn!

A mérkőzés előtt igazi olasz tésztacsemegéket kóstolhat minden résztvevő!

 Kedves szomszédok, falubéliek!

 
Közvetlen környezetünkben az első beköltözések óta működik egy egyesület, a Páty Zsámbéki-kanyar Lakóparkért Egyesület. 
Az egyesület célja a jószomszédi és egymást segítő viszony fenntartása, környezetünk ápolása, érdekeink képviselete, közös programok szervezése és integráció a faluval.
Szeretnénk ha itt lakóként egymást megismernénk, alkalomadtán egymást és környezetünket segítenénk.
Politikai céljaink nincsenek.

Amennyiben tudsz azonosulni a céljainkkal és nincs jobb helye az adód 1%-nak, úgy a mellékelt nyilatkozatot töltsd ki az útmutató alapján, és mellékeld a februári adóbevallásodhoz.
Céljainkról és a kitöltés menetéről bővebb információt itt találsz. 
 
Adószámunk: 18704204-1-13
 
Tégy te is egy kicsit a környezetedért, legyen érték itt lakni! 

Vidámság :-)
 
Köszönettel:
Lencse Zoli
Páty zsámbéki-kanyar Lakóparkért Egyesület
elnök

 

A jelenlegi levlista mellett elindítjuk a kanyar-hírlevelet is. A levlista megmarad változatlan formában, mivel nem akarjuk korlátozni senkit mondandójában. De egyre több jel utal arra, hogy valamit mégis kell csinálni, mert a megnövekedett létszám miatt egyre több a hozzászóló, és sokaknak nincs energiája mindent végigolvasni és kiszűrni a fontos leveleket. Pedig néha tényleg fontos dolgok mennek, amit semmiképpen sem szeretnénk, hogy elkerülje a figyelmet.

Lényeg, hogy a hírlevélre a levlistára eljutó levelek témáiból egy levelet továbbítanánk. Ha több hasonló dolog menne, akkor egy levélben összefoglalva azokat. Cél, hogy napi max. 1-2 levél legyen, ami még a ritkán levelet olvasók számára is nyomon követhető. Természetesen a válogatás erősen szubjektív lesz, apró dolgok is továbbítva lesznek, de szigorúan ügyelve a minimális levélszámra és a stílusra.


A levlistát rendszeresen olvasóknak nem érdemes váltani a hírlevélre, több információ nem lesz a hírlevélen.


Mit kell tenni, ha fel akarsz iratkozni hírlevélre?

Írd Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , hogy "fel szeretnék iratkozni a hírlevélre".

December elejére tudták megcsinálni a kertészek teljesen a Forrási tér füvesítését. A novemberi állandó eső nagyon jót tett a már elvetett fűnek, csak így sokkal nehezebb volt haladni a vetéssel...

A fű már nem fog kikelni idén, de azt mondta a kertész, hogy ez nem baj. Bár a föld felett nem látszik, de lefelé ilyenkor erősödik, szóval teljesen jó idő van rá. Arra viszont megkért, hogy tolmácsoljam, hogy

a fűre lépést -pláne a kocsival ráhajtást!- kerüljük egész télen,

már, amennyire lehet persze.

Előzmények:

Többen mondtátok már, hogy szívesen eljönnétek egy "csokis játszóházba", ahol megismerhetnétek néhány mesterfogást, néhány desszert recepjét, akár el is készíthetnétek azt. 
Itt a lehetőség. A Pátyi Tavaszon már megismert S. Nemzetes Krisztina vállalkozna rá, hogy egy pénteki estén eljönne és megmutatna néhány fogást, bevezetne benneteket a csokoládé készítés művészetébe stb.   


Sokan jelentkeztetek és érdeklődtetek a csokis játszóház iránt. Nagyon örülök neki, aminek külön, hogy nem csak  hölgyek, hanem egy úr is megtiszteli a díszes hölgykoszorút. Az biztos,   irigylésre méltó helyzete lesz, csokoládé és szép hölgyek, kell ennél több. :).

Az infók:

Időpont: 2009. november 20. péntek 19.00
Helyszín: Landora Pizzéria (hűtő kapacitás és mikro is kell a munkához) 


Költségek: A nyersanyag fejenként 3000 ft lenne a játszóházvezető részvételéért  15000 ft
kérnék. (kb. 1500,-Ft/fő a más költségekkel együtt)


A játszóház témája:
- trüffel golyó készítés
- lapos állat figurák öntése

Fontos:
- hozzan mindenki játszóruhát amit összekenhet
- az ott elkészített termékeket mindenki megkostolhatja és  a  haza is
viheti.

 Kérek egy megerősítést a jelentkezőktől és  ha van új érdeklődő akkor tőle is egy levelet.

Köszönettel,

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Örömteli híreket szeretnék megosztani Veletek, hátha még nem tudjátok:

1. Ma elkezdődött a Május 1. utca végén az előkészület az aszfaltozáshoz.


2. Az önkormányzat 411/2009. (09. 09.) határozata értelmében fekvőrendőrök kerülnek elhelyezésre a Töki utcában.
Ma reggel -Sági György, az Útéppark képviselője és Rokolya Peti segítségével-  3 fekvőrendőr lett kijelölve,(sárgászöld neon spay).
- Töki vége Talán 72. előtt 
- Töki 54 előtt, de már az 56-hoz közel majdnem a telekhatárra
- Töki talán 28 előtt közel a telekhatárhoz a 30 felé az üres telek előtt.
Műszaki tartalom: 2 méter széles, kiemelt, viacolorral burkolt, a víz elfolyik mellett, mert nem ér ki teljesen az út széléig,hogy elfolyhasson a csapadék.
+1
- Hóvirág utcához is kerül egy fekvőrendőr

Nagy sikere volt 2008. januárjában az először megszervezett kolbászos játszóháznak. Úgy gondolom, hogy itt az ideje folytatni.  

Aki nem hallott róla, néhány szóval mi is ez:
Sokan, szinte mindenki szereti a  kolbászt, de nem mindenki szereti azt a boltban kapható terméket amelyekben esetleg a következők találhatóak: szójafehérje, difoszfát,nátrium glutamát, nátrium-D-eritroaszkorbát,
citromsav,kárminsav,nátrium nitrit stb.hogy a sok E-ről ne is írjak...ja és persze némi hús is van benne....
Ezért mi magunk készítjük el azt a kolbászt amihez ennél lényegesen kevesebb "alapanyag" szükséges. 
Igyekszem mindent elmondani megmutatni, és segítek a töltésben. Természetesen megkóstoljuk amit készítünk és azután töltjük.

Részvétlei díj: kb. 500,- Ft/család,ami a belet, az egyedi fűszereket a paprika kivételével és a sót tartalmazza.
"Induló készletnek" átlag 5 kg darált húst szoktam javasolni ennek az ára kb. 3.700-4.000,-Ft lesz.  

Időpont: 2009. december 19. szombat. 16.00. (du. 4)
Helyszín:
Landora Pizzéria

A többi feltétel változatlan: jelezzétek hány kg kolbászhúst kértek, őrölt paprikát hozzatok, kb. 2 dkg/kg. Ha  akartok hozhattok saját fűszereket is, de viszek majd. A fűszerekre, bélre kb. 5-600,-Ft/család összeggel kalkuláljatok.

Várom a jelentkezőket, családokat, egyéni kolbászkészítőket.