Az egyesületünk szokásos, hagyományos év végi felhívását küldöm erre a rendhagyó programunkra, melyre minden érdeklődőt közelről és távolról, örömmel és szeretettel látunk!

Időpont: 2017. December 31.

Program:

  • 19:00 gyülekezés a Forrási téren egy kis forralt borra, gyerekpuncsra, és egy kis szerencsehozó lencse levesre bográcsból, majd ezt követően egy koccintás.
  • (Az ételt, italokat a PZSKLE támogatja! De adományokat, hozzájárulást örömmel és köszönettel elfogadunk.)
  • 20:00 Tűzijáték (Hagyományosan ilyen korai időpontban tartjuk, hogy a kisebb gyerekek is eljöhessenek és láthassák)

Információk:

A tűzijátékot - mint minden évben - adakozásból tervezzük kivitelezni, ezért kérjük, hogy aki teheti némi anyagi hozzájárulással is emelje az est fényét és látványát. Kérem, hogy a támogatásra szánt összeget a lenti határidőig szíveskedjetek az egyesületünk részére  eljuttatni. A helyszínen is le lehet adni a támogatást, csak  kérünk róla egy érterítést a tervezhetőség végett.

Ezen felül  szeretnék kérni, min. 4 fő önkéntes segítő apukát-anyukát, akik segítenek berendezni és lekeríteni a területet, kihelyezni és begyújtani a tűzkosarakat, kínálni stb. 

Szervezőknek a találkozó 18:00 (Forrási tér) 

Fontos:

  • segítők -  sárga, láthatósági mellényt is hozzatok!
  • Jelentkezési határidő: 2017. dec. 30-ig, (18:00) A tervezhetőség végett!
  • A tűzijáték a Forrási tér alsó részén, a füves pályán kerül megrendezésre, a vendégek a szalagkorláton kívülről nézhetik. A tűzijáték kezdetét egy dudaszó, a végét pedig hármas dudaszó jelzi majd. Kérem, hogy aki saját rakétáit akarja fellőni, akkor ezen idő alatt tegye, és csakis az elkerített területen, előre egyeztetve a helyi szervezőkkel.
  • Más helyen és más időpontban fellőtt rakéták, nem az egyesület szervezéseben kerülnek fellövésre, ezekért felelősséget vállalni nem tudunk!

Ezúton is kérjük a szomszédokat közel és távol, hogy a környéken lakó kutyák és más négylábú kedvencek nyugalma miatt, lehetőleg ne petárdázzon senki sem azon az éjszakán sem!

 

Köszönettel a PZSKLE elnöksége nevében,
Rokolya Péter