hétfő este tartunk egy gyűlést, ahol a lenti pontokat beszélnénk át. Rendes taggyűlés összehívására már nincs idő, a döntéseinket a másnapi elnökségi ülésen fogjuk figyelembe venni. Akit érdekelnek a lenti témák, kérem jöjjön el.
 

Napirendi pontok:
1. Az Egyesület Páty, M1 autópálya, 1.sz. főút és Páty összekötőút, a nyugati elkerülő út, valamint az északi és a déli gyűjtőutak Településszerkezeti terve módosítása, az M1 autópálya, 1.sz. főút és Páty összekötőút és a nyugati elkerülő út szabályozási terve és helyi építési szabályzatá-val kapcsolatos véleményének kialakítása.
2. A közutak burkolatának helyreállítása perünkkel kapcsolatos döntés véglegesítése (elfogadjuk-e a másodfokú jogerős ítéletet vagy próbálkozunk felsőfokon ill. Strasbourgban)
3. Egyebek (NYANYP,..)

A gyűlés ideje, helye:
2011.09.05.(hétfő) 19:45  (A másnapi munkanapra tekintettel 21:15-kor befejezzük.)
Forrási tér, kemence előtti szaletlik (rossz idő esetén helyszínt váltunk, amiről majd a levlistán tájékoztatunk)

Rövid összefoglaló:

pénteken volt az éves rendes taggyűlésünk.

Felelevenítettük a tavalyi rendezvényeket, eredményeket, költségvetést. Az 1%-os felajánlást mindenkinek köszönjük, aki hozzájárult, hogy idén is ilyen szép összeget kapjunk a nehéz idők ellenére. A már másodfokon álló perünk állásáról is tudtunk beszélgetni és megbeszélni az utaink állapotát. 
 
2011-es tervek röviden: Forrási tér rendszeres karbantartásának megoldása, új növények telepítése. Grillező a kemence köré. Útbaigazító táblákat szeretnénk a Kanyar két bejáratához tenni. Idén ősszel elindítanánk egy "Tegyünk együtt az utcáink szépségéért" programot, amely keretében az utcai fák ültetését támogatnánk a házak elé.

A Forrási tér sportpályáról rengeteget beszéltünk, vitatkoztunk. Végeredmény, hogy a téren lévő 2 füves területre veszünk egy mozgatható/áttelepíthető hálót, hogy lehessen sportolni. Aztán meglátjuk, mennyire veszik birtokba a területet a gyerekek és a fiatalok.

Rendezvényeink
természetesen idén is lesznek:
- Április 9.: társadalmi munka. Szemétszedés, murvaterítés, növénytelepítés. Ezt idén nagyszabásúra tervezzük. Főzéssel, beszélgetéssel. Próbálunk majd együttműködni az iskolával, hogy a gyerekekkel együtt a Füzes-patak felé, a jegenyesor  elejére is elmenjünk árkot tisztítani, utána pedig vendégül látjuk a "kis munkásokat" a téren.
- Április 30: MAJÁLIS : Pátyi Tavasz keretében vagy anélkül, de megtartjuk.
- Szeptember 10.: NYANYP. Most az időpontot tűztük ki előre. Helyszín, program majd kialakul.
- December 3.: Mikulás

Beszéltünk a polgárőrségről, a nemes célokkal teljesen egyetértettünk. Erről majd lesz még egy különálló levél itt a listán.

Utolsó napirendi pont az Elnökség és a Felügyelő bizottság megválasztása volt. Dupla csere volt ez elnökségben. Varga István és Giuseppe távozott, helyette Kulcsár Péter és Ritecz János képviseli az egyesület vezetőségét.

Ez persze nem minden, amiről szó volt, a jegyzőkönyv hamarosan felkerül a honlapra a Tagoknak szóló menübe .

Mindenkinek köszönjük szépen, aki eljött, és segített a döntésekben, hogy jobbá tegyük környezetünket.


Meghívó:

Előzetes egyeztetések után az Egyesület éves rendes taggyűlését

2011. január 21-én (pénteken) 18:30-kor tartjuk,

amire minden tagot és érdeklődőt ezúton hívunk meg. (Ha a taggyűlés nem határozatképes, a megismételt taggyűlés 19:00-kor lesz.)

Helyszín: Avokádó étterem (Forrási tér)
A teremben padlószőnyeg van, cipő nélkül leszünk majd!


A javasolt napirendi pontok:
 
1/ 2010. évi beszámoló
(per állása, fejlesztések, rendezvények, pénzügyek, tagság)
2/ 2011. évi tervek
        - Forrási tér - locsolás, növénytelepítés, folyamatos gondozás megoldása
        - Forrási tér - sportpálya és sövény köré
        - Forrási tér - fedés az előkészítő fölé, grillezőhely és fatároló kialakítása
        - Átemelő liget a szennyvízátemelő helyére
        - "Tegyünk együtt az utcáink szépségéért" program, azaz utcai fák ültetésének támogatása  
3/ 2011. évi rendezvények (farsang?, szemétszedés, Majális, növénytelepítések, NYANYP, Mikulás, szilveszter)
4/ 2011. évi gazdálkodási terv
5/ Tisztújítás, elnökség és fb megválasztása
        - Varga István az alpolgármesterség miatt inkább lemond
        - várjuk a lelkes jelentkezőket az elnökségi és az elnöki tisztségekre!
6/ Egyebek 

A szavazni kívánó tagok kérem rendezzék tagdíjukat (táblázat a szokott helyen ), ha lehet előre, de természetesen a helyszínen is lesz rá lehetőség.
A még nem tagokat is szívesen várjuk, akik akár be is léphetnek a helyszínen.


Mindenkit várunk szeretettel,
Az Egyesület elnöksége

Összefoglaló:

Bemutatkozott az Összefogás a Faluért Mozgalom összes képviselőjelöltje és polgármesterjelöltje.
Utána -de nem utolsó sorban- Ritecz János független jelölt és Omray Ferenc független jelölt is.

Mindannyian kitértek a programjaikra. A levél végén megtaláljátok a linkeket, ahol elektronikusan elérhetőek a bemutatkozások, programok.

A taggyűlés egyik alapvető kérdése volt, hogy szabad-e egyáltalán támogatnunk bármilyen programot a 2010-es Önkormányzati Választással kapcsolatban. Arra jutottunk, hogy igenis érdemes, sőt kell, hogy segítsünk a változásért dolgozóknak.

Megszavaztuk, hogy támogatnunk kell a gyűlésen megjelentek -az Összefogás a Faluért Mozgalom, Ritecz János és Omray Ferenc független jelöltek- programjait , akik munkájukkal egy egységes, élhető és fejlődő Pátyért dolgoznának új irányt mutatva a falu minden lakosának.

Egyben hozzájárultunk, hogy mindhárom program szórólapján feltüntessék, hogy a következő szöveget: A programot támogatja a Páty-Zsámbéki Kanyar Lakóparkért Egyesület.

 

 


A per elsőfokú ítélete miatt az Egyesület rendkívüli taggyűlést hív össze. A taggyűlést
2010. május 28-án (pénteken) 18:30-kor tartjuk,

amire minden tagot és érdeklődőt ezúton hívunk meg. (Ha a taggyűlés nem határozatképes, a megismételttaggyűlés 19:00-kor lesz.)

Helyszín: Avokávó étterem a Forrási téren 


A javasolt napirendi pontok:
 
1/ Döntés a per folytatásáról/megszüntetéséről
2/ Játszótéri rend
3/ Egyebek:


A szavazni kívánó tagok kérem rendezzék tagdíjukat (táblázat a szokott helyen), ha lehet előre, de természetesen a helyszínen is lesz rá lehetőség.
A még nem tagokat is szívesen várjuk, akik akár be is léphetnek a helyszínen.


Mindenkit várunk szeretettel,
Az Egyesület elnöksége

Megvolt az éves rendes taggyűlésünk péntek este.
Szerintem ez volt az eddigi legjobb hangulatú taggyűlés, ami eddig volt. Nem tudom, miért érzem így, talán Czike Klára vendéglátásának köszönhetően. Klára: köszönjük az étkeket, teát, kávét és a helyet!!
Segítsetek neki, hogy kitöltitek a körbeküldött kérdőívet, légyszíves.

Felelevenítettük a tavalyi rendezvényeket, eredményeket, költségvetést. Az 1%-os felajánlást mindenkinek köszönjük, aki hozzájárult, hogy ilyen szép összeget kapjunk.

A per állásáról is tudtunk néhány szót váltani.

Tagdíjakkal kapcsolatban a következőket döntöttünk: A nagyobb összeggel tartozókat pártoló tagként tartjuk ezentúl nyilván. A tagdíj összegének csökkentésére irányuló javaslatokat átbeszéltük, de arra a döntésre jutottunk, hogy az éves tagdíjat nem változtatjuk.  

Jövő évi terveink röviden: Forrási tér locsolásának és rendszeres karbantartásának megoldása, új növények telepítése. Töki utcai átemelő-liget létrehozása a szennyvízátemelő helyére a lebontás után, a Zsámbéki út melletti terület rendezése. Útbaigazító táblákat szeretnénk a Kanyar nagyobb bejárataihoz tenni.
És nem utolsó sorban, a Tulipán utca aszfaltozását is szeretnénk elősegíteni.

Rendezvényeink természetesen idén is lesznek, ezekről folyamatosan fogunk írni időben a levlistán és a honlapon egyaránt.

Mivel együtt voltunk, a Golf-beruházásról is beszéltünk, majd szavaztunk, hogyan is álljon az Egyesület e témához. A szavazáson egyhangúan a népszavazási IGEN mellé álltunk.

Utolsó napirendi pont az Elnökség és a Felügyelő bizottság megválasztása volt. Itt csak egy változás volt: Biernaczky Miklós helyett Varga István került az Elnökségbe.

Ez persze nem minden, amiről szó volt, a jegyzőkönyv hamarosan felkerül a honlapra a Tagoknak szóló menübe.


Mindenkinek köszönöm szépen, aki eljött, és segített a döntésekben, hogy jobbá tegyük környezetünket,

Paksi Tamás


Meghívó:

Előzetes egyeztetések után az Egyesület éves rendes taggyűlését


2010. január 22-én (pénteken) 18:30-kor tartjuk
,


amire minden tagot és érdeklődőt ezúton hívunk meg. (Ha a taggyűlés nem határozatképes, a megismételt taggyűlés 19:00-kor lesz.)  

Helyszín: Forrási téri étterem (volt pizzéria, leendő avokado étterem)

A javasolt napirendi pontok:
 
1/ 2009. évi beszámoló
(per állása, fejlesztések, rendezvények, 5 éves évforduló, pénzügyek, tagság)
2/ 2010. évi tervek
        - Forrási tér - locsolás, növénytelepítés, folyamatos gondozás megoldása
        - Átemelő liget a szennyvízátemelő helyére
        - utcai fák 
3/ 2010. évi rendezvények (farsang, szemétszedés, Majális, növénytelepítések, NYANYP, választás, Mikulás)
4/ 2010. évi gazdálkodási terv
5/ Tisztújítás, elnökség és fb megválasztása
6/ Egyebek: ( népszavazás, tagdíjak, kihangosító beszerzés, lassító táblák, stb...)

A szavazni kívánó tagok kérem rendezzék tagdíjukat (táblázat a szokott helyen), ha lehet előre, de természetesen a helyszínen is lesz rá lehetőség.
A még nem tagokat is szívesen várjuk, akik akár be is léphetnek a helyszínen.


Mindenkit várunk szeretettel,
Az Egyesület elnöksége

Pénteken tartottuk Egyesületünk rendes évi taggyűlését.

Többek között elfogadtuk a tavalyi költségvetést, meghallgattuk az idei események időpontjait.

Egyesületünk idén lesz 5 éves. Az évfordulót reméljük azzal ünnepelhetjük, hogy ténylegesen elkezdjük kialakítani a Forrási téri park végleges arcát. Az erről szóló elképzeléseket, terveket is hallhattuk. Az elfogadott 2009-es költségvetés szerint 1 millió Ft-nál is többet szándékozunk költeni idén a parkra. De nemcsak pénzre lesz szükség, hanem sok társadalmi munkára, egyeztetésre is. Nem csak a "terepen", hanem a tervezésnél, ajánlatkéréseknél is.
Ehhez mindenképpen kérni fogjuk a segítségeteket.

Az Elnökség összetétele is megváltozott némileg. Újvári Péter lemondott elnökségi tagságáról, helyette Biernaczky Miklós tér vissza. Erdősi Anna idén már nem akarta vállalni az Elnöki tisztséget, helyette Paksi Tamást választotta meg a tagság. Annának és Péternek köszönjük a tavalyi munkát!
A régi Felügyelő Bizottság összetétele is megváltozott: Paszternák Csaba, Radics Zsolt és Szabados Tamás lettek az új FB tagok.

A taggyűlési jegyzőkönyvet a honlapon a tagok pár nap múlva olvashatják.
Terveink szerint hamarosan jelentkezünk tervekkel, javaslatokkal, megoldandó feladatokkal. A segítségetekre és támogatásotokra idén is számítunk, csatlakozzatok minél többen az Egyesülethez tagként vagy támogatóként!


Paksi Tamás
 

Meghívó:

Előzetes egyeztetések után az Egyesület éves rendes taggyűlését 2008. január 16-án 18:30-kor tartjuk, amire minden tagot és érdeklődőt ezúton hívunk meg. (Ha a taggyűlés nem határozatképes, a megismételt taggyűlés 19:00-kor lesz.) Ha lefoglaltuk a helyszínt, rögtön tájékoztatunk Benneteket.  

Helyszín: Művelődési Ház kisterme


A javasolt napirendi pontok:
 
1/ 2008. évi összefoglaló  (szaletli, fásítás, rendezvények, kölcsönző, stb. és pénzügyi beszámoló)
2/ 2009. évi rendezvények (5 éves jubileum)
3/ 2009. évi gazdálkodási terv, tagdíjhelyzet, projektek
    ezen belül:  fejlesztések (Közpark: füvesítés, öntözés, nyírás, sportpálya és egyéb felmerült ötletek)
4/ A per állása, új ügyvédi megbízás
5/ Tisztújítás, elnökség és  fb  megválasztása
6/ Egyebek


Az Egyesület elnöksége

Kedves Kanyarlakók!
A 2008.júniusi taggyűlésen úgy határoztunk, hogy szeptemberben visszatérünk az útperrel kapcsolatos újabb döntés meghozatalára. Szeretettel várunk minden érdekeltet az alábbiak szerint:

MEGHÍVÓ AZ EGYESÜLET TAGGYŰLÉSÉRE

 

Időpont:  2008.09.16. 19:00, ismételt taggyűlés 19:30

Helyszín: VÁLTOZÁS: Forrási téri park helyett Művelődési Ház

 

Napirendi pont: az útper további sorsával kapcsolatos döntés meghozása

További lehetséges napirendi pontok:
- tagdíj: ismét felmerült, legyen-e / ne legyen, ki szavazhasson: Beszélhetünk most is róla.
- új elnökségi tagok választása
- Nyitott ajtók, nyitott pincék

- SZJA 1%

- Murvás felújítása a le nem aszfaltozott utaknak

 

A taggyűlésen a szavazati jog gyakorlásának feltétele a tagdíj fizetése.  Megkérek mindenkit, hogy fizesse be a 2008.I.negyedévi 2.000 Ft összegű tagdíjat az egyesület bankszámlájára vagy készpénzben nálam, illetve rendezze az előző évi tartozását.

 

Természetesen azok számára, akik  az útkérdés megoldásának egyik előfeltételeként szabott útperrel kapcsolatos döntés meghozásában szeretnének részt venni és még nem tagjai az egyesületnek,  itt a lehetőség, hogy belépjenek az egyesületbe a belépési nyilatkozat kitöltésével illetve a belépési díj (5.000 Ft) és az III. negyedévi tagdíj (2.000) befizetésével.

 

További szép napot kívánok és üdv 

 

--
Erdősi Anna
Töki u.66.
tel:20-669-5025


Kedves Kanyarlakók!
 
Sok szeretettel várunk MINDENKIT (nem csak az egyesületi tagokat) 2008.június 21-én 19:00 órára a Páty Zsámbéki-kanyar Lakóparkért Egyesület taggyűlésére a Forrási téri közparkba.  Ismételten elérkezett az idő, hogy az útper sorsáról döntést hozzunk.  A szavazással és tagdíjakkal kapcsolatos tudnivalókat a mellékelt meghívó tartalmazza.

Gyertek lehetőség szerint minél többen!
 
 
Erdősi Anna

Meghívó


Kedves Kanyarlakók,
 
Sok szeretettel várunk minden jelenlegi és belépni szándékozó egyesületi tagot 2008.március 14-én 19:00 órára a Páty zsámbéki-kanyar Lakóparkért Egyesület taggyűlésére a Landora Pizzériába.  Elérkezett az idő, hogy az útper további sorsáról döntést hozzunk.  A szavazással és tagdíjakkal kapcsolatos tudnivalókat a mellékelt meghívó tartalmazza.
Gyertek lehetőség szerint minél többen, hiszen ebben a  fontos kérdésben a tagok többségének véleményét kell érvényesítenünk.
 
--
Erdősi Anna
Töki u.66.
tel:20-9813-433

Meghívó

A korábban említett LAKÓGYŰLÉSRE ezúton meghívok minden érintettet!

Időpont: 2008. február 29. 18:30
Helyszín: Művelődési ház nagyterme (Kossuth L. u. 77.)
Téma: ÚT

SZÁMÍTOK MINDENKIRE!
Üdvözlettel:
Király Endre 

Meghívó szórólap