2007. szeptember 29. Nagypince előtt.

Utószó 1.:

Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak akik képeikkel, alkotásaikkal hozzájárultak a III. Nyitott ajtok, nyitott pincék rendezvény sikeréhez.

Az alábbi kiállítók és témák voltak:

Fazekas Zsófi - selyemfestmény
Szilágyi Réka - termésképek
Tarcsi Szilvia - festmények

Bödör András - búvárfotók
Hajdúcsek Zoltán - természetfotók
Dr. Kovács Tamás - temészetfotók
Rokolya Péter - pátyi mozakok, és csónakok.

Az árverés anyagi eredményéről, majd gondolom az illetékesek beszámolnak, én csak annyit tennék hozzá, hogy számomra igazán tiszteletreméltó volt, hogy ennyien kiállítottak,és ezzel már adakoztak a közjavára.  Az pedig,hogy nagyon sok kép elkelt és hihetetlen szép árakon már maga egy ajándék volt tőletek. Szeretném megköszönni azoknak is akik vásároltak, és áldoztak is egy-egyx képre, festményre. Nagy örömet szerezve ezzel az alkotóknak és természetesen az egyesületnek is. 

Bízom benne,hogy a jövőben is folytatni tudjuk a rendezvényt. 
Aki nem tudott eljönni és mégis venne a megmaradt képekből az egyesület javára meg tudja tenni, holnap megírom mely képek vannak még, és október közepéig még lehet vásárolni.

Köszönöm, még egyszer mindenkinek, nagyon szép estét szerveztetek - szereztetek mindannyiunknak!

Rokolya Péter

Utószó 2.:

Szombaton egy nagyon jó hangulatú, (anyagilag is) sikeres rendezvényen vehetett részt, aki eljött hozzánk a Pincehegyre és részvételével, közreműködésével megtisztelt bennünket, lakótársait.
 
A sikerért köszönet minden szervezőnek, fellépőnek és résztvevőnek, de különösen az adakozóknak (ezúton kérem, hogy az adósok lehetőleg ezen a héten róják le "tiszteletüket" Erdősi Annánál).
 
Talákozunk legközelebb a december 8-i Mikulás-bulin, jövőre pedig, ha Ti is úgy akarjátok, tovább ápoljuk az általunk teremtett hagyományokat!
 
Üdv
 
BM, Töki 68.