Képek

Meghívó 1:

Örömmel tudatom Veletek, hogy ebben az évben is volt szüret. Ráadásul olyan szüret, amilyen még nem volt!
Lesz tehát megint miről beszélnem.

Sikerült egyeztetni az időpontot és a helyszínt:

november 16-a, péntek 20.00 óra,

Közösségi Ház a Rákóczi úton.

Az időpont túl azon, hogy jobban illeszkedünk a falu rendezvényeihez azért is jobb, mert mint tudjátok a világon mindenhol nov. 11-én kezdik árulni a leghíresebb primőrbort, a Beaujolais Nouveau-t. Nosza, az idén mi  már meg is rendeltük, tehát autentikus módon hasonlíthatjuk össze, mit tud ez a bor pl. a magyar Portoguiser-hez képest. Nagyon kíváncsi vagyok rá, de bízom abban, hogy a kínálat többi bora is nagyot fog pukkanni.

Arról pedig már nem is beszélhetek, hogy milyen libaságok fognak majd az asztalra kerülni, mert ebben az évben gondoltunk egy nagyot és Rokolya Peti szakavatott szervezésében több önkéntes szakácsunk kompozíciója fog asztalra kerülni.

Ha valakit csak az tartana vissza a jelentkezéstől, hogy nem szereti a libát, ne aggódjon nincs egyedül! Én sem eszek kétlábú állat húsából, fogunk kapni a libás sorhoz azért illeszkedő valami mást is.

A rendezvény irányára 3500-4000 Ft/fő lesz.

E pontban kérem toleranciátokat, mert élelmiszerfronton akkora ármozgások vannak, hogy jószerivel csak a végén derül ki a lényeg. Azért ígérjük, hogy ebben a keretösszegben belül fogunk maradni.

Mivel az étekadagok belövése nagyon fontos ezért a JELENTKEZÉSEKET 40 FŐNÉL, VAGY NOVEMBER 12-ÉN ZÁRJUK!

Igyekezzetek hát, várjuk az új találkozást!

Meghívó 2:

Élénk véleménycsere mellett kialakult egy MENÜSOR, amit ínycsiklandásra megosztok Veletek:

Előétel:

1. Libamáj terrine kalácságyon
2. Sonkás, rozmaringos sütőtök falatok
3. Libatepertő lilahagymával

Főétel:

1. Sólet, ahogy kell, libával
2. Sólet négylábú állattal Ezt kb. 5-7 fős adagként gondoljuk kímélőként a kímélést érdemlőknek :-) . Levlistára kedd délig fogadunk erre előzetes bejelentkezést.

Desszert:

1. Képviselőfánk
2. Flódni, bármit is jelent ez, de elmondásra nagyon finomnak hangzik.

Természetesen a bor mellé, a borok közé az ínyek frissítésére, alma, dió, ahogy szoktuk, de a sajt helyett most ott lesznek az apró libaság falatok.

A borok tekintetében is izgalmasan alakul a helyzet. Lesz egy nagy meglepetés, ugyanis díszvendégünk lesz Páty Borosgazdája a 2012-ben legjobbnak választott újborral. Ritka egybeesésként ez a bor a szakmai zsűri és Páty borosgazdái által is legelső helyekre volt értékelve.
Pátyi szőlő, pátyi bora, pátyi gazdák által IS (!) a legjobbra értékelve, nem rossz!

Az új borok mellé utolsónak, többek kérésére azért kiválasztok valami szépen érlelt óbort is. Még morfondírozok a flódni ízvilágán, de nemsokára lesz döntés.

Várjátok a következő híradást. Reményeim szerint szerda estére  kiderül a borsor is!

Üdv,
Ritecz János és a Pátyi Libás Borest Csapata