Kezdőlap arrow Hírek
Hírek
2010. augusztus 20-21-22 programok Pátyon Nyomtatás E-mail
2010. július 27.

Ez idő alatt zajlik majd a Bellandor lovardában a Díjlovagló Országos Bajnokság, lesznek kiegészítő programok is, érdemes kilátogatni a Lovardába.

Aug 20-án délelőtt a Forrási téren, a kemencében kenyeret lehet sütni ill. kenyérsütési versenyre is lehet nevezni. Délután a Széchenyi téren lesz az aug. 20-i program, kenyérszentelés, ünnepi megemlékezés, helyi csoportok fellépése, játszóház és persze kibővített Pátyi piac is várja az érdeklődőket. Este Varga Vince szolgáltatja a talpalávalót.  

Augusztus 21-én szombaton folytatódik a rendezvény, a Sportpályán kispályás labdarúgó bajnokság lesz.

A hagyományos főzőversenyre vasárnap délelőtt kerül sor a Széchenyi téren, a versenyre a Művelődési házban lehet nevezni.

Legyen Ön az első hozzászóló | Kedvencekhez (12) | Találatok: 258

Utolsó frissítés ( 2010. augusztus 25. )
 
Pályázat a parkhoz Nyomtatás E-mail
2010. július 12.
A hónap elején beadtunk egy pályázatot az Ökotárs Alapítvány nál, melyben őshonos fák, cserjék ültetésére lehet pályázni:
 
Természetesen egyáltalán nem biztos, hogy nyerünk, de bízunk benne. A pályázatban megkövetelik, hogy az érintettekkel együtt történjen a tervezés. Nálunk ez már lezajott, és pontosan így, ahogy kérik a pályázatban.
 
A pályázat segítségével a Forrási téret kívánjuk még barátságosabbá tenni.

Legyen Ön az első hozzászóló | Kedvencekhez (12) | Találatok: 71

Utolsó frissítés ( 2010. július 12. )
 
Játszótéri rend Nyomtatás E-mail
2010. június 08.
A máj. 28-ai taggyűlésünkön felmerült, hogy többen hallották a faluból, hogy vannak akiket helyi anyukák elzavartak a játszótérről.
Mivel ilyen esetet a megjelentek sem megcáfolni, sem megerősíteni nem tudtak, ezért úgy döntöttünk, hogy "állásfoglalást adunk ki":

A játszótér és a park mindenkié!
Természetesen jöhet bárki Páty többi részéről is. Nincs jogunk és nem is akarunk senkit elzavarni, aki tisztességesen és rendeltetésszerűen használja a játszóteret.

De a játszótéri eszközök állagát rontókat és a sötétedés után itt tartózkodó fiatalokat, akik zavarják az ott lakókat, nem látjuk szívesen, aminek hangot is adunk ezek után is!

Ezenkívül kérjük, hogy a játszótéri kerítésen belül a dohányzástól mindenki tartózkodjék, valamint állatot se vigyenek be a játszótérre!

Legyen Ön az első hozzászóló | Kedvencekhez (18) | Találatok: 101

 
Nézzük együtt a futball világbajnoki döntőt! Nyomtatás E-mail
2010. június 08.


július 11-én 20,30-tól a Forrási téren
kivetítőn!

A mérkőzés előtt igazi olasz tésztacsemegéket kóstolhat minden résztvevő!

Legyen Ön az első hozzászóló | Kedvencekhez (13) | Találatok: 80

Utolsó frissítés ( 2010. július 05. )
 
Adó 1% Nyomtatás E-mail
2010. május 07.

Kedves Tagtársunk, Lakótársunk, Támogatónk! 

Az SZJA  1%-áról  rendelkező nyilatkozatok beadási határideje magánszemélyejk esetén  2010. május 20-a. Kérem, hogy aki egyetért a már 6 éves Páty Zsámbéki-kanyar Lakóparkért Egyesület céljaival és eredményeivel, és támogatni szeretné a további terveink elérését, az rendelkezzen az Egyesület javára!

Részletes felhívás és rendelkező nyilatkozat a jobb oldalon elérhető. 

Köszönjük támogatását!                 Csak rajtunk múlik, hogy tegyünk a holnapért!

A Páty Zsámbéki-kanyar Lakóparkért Egyesület tagságának nevében:       
        Paksi Tamás
        egyesületi elnök

Az adószámunk: -18704204-1-13-

Legyen Ön az első hozzászóló | Kedvencekhez (14) | Találatok: 91

Utolsó frissítés ( 2010. május 07. )
 
Új szolgáltatás: hírlevél Nyomtatás E-mail
2010. február 23.
A jelenlegi levlista mellett elindítjuk a kanyar-hírlevelet is. A levlista megmarad változatlan formában, mivel nem akarjuk korlátozni senkit mondandójában. De egyre több jel utal arra, hogy valamit mégis kell csinálni, mert a megnövekedett létszám miatt egyre több a hozzászóló, és sokaknak nincs energiája mindent végigolvasni és kiszűrni a fontos leveleket. Pedig néha tényleg fontos dolgok mennek, amit semmiképpen sem szeretnénk, hogy elkerülje a figyelmet.

Lényeg, hogy a hírlevélre a levlistára eljutó levelek témáiból egy levelet továbbítanánk. Ha több hasonló dolog menne, akkor egy levélben összefoglalva azokat. Cél, hogy napi max. 1-2 levél legyen, ami még a ritkán levelet olvasók számára is nyomon követhető. Természetesen a válogatás erősen szubjektív lesz, apró dolgok is továbbítva lesznek, de szigorúan ügyelve a minimális levélszámra és a stílusra.

A levlistát rendszeresen olvasóknak nem érdemes váltani a hírlevélre, több információ nem lesz a hírlevélen.


Mit kell tenni, ha fel akarsz iratkozni hírlevélre?

Írd Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges , hogy "fel szeretnék iratkozni a hírlevélre".

Legyen Ön az első hozzászóló | Kedvencekhez (29) | Találatok: 147

Utolsó frissítés ( 2010. február 23. )
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 1 - 6 / 95

mai névnap

Ma 2010. 9. 7, kedd, Regina napja van.
Holnap Mária napja lesz.