Kedves Lakótársak!

Van egy terünk, játszótérrel, szaletlikkel, kemencével, foci- és röplabdapályával, amit egyesületi tagdíjaitokból és pályázati pénzekből újítgatunk, szépítgetünk veletek együtt, évek óta.

Hogy miért? Alapvetően gyerekeinknek, magunknak és egyben bárkinek, aki jó helyen akarja tudni a gyerekét, aki szívesen sétál erre a kutyájával, biciklizik egyet a tér körül, focizik, pingpongozik délután és eközben vigyáz arra, hogy másokat ne zavarjon hangos szóval, szemeteléssel.

Voltatok mostanában a szaletli környékén vagy csak úgy a téren délután, este, éjszaka? Mindennaposak a kisebb-nagyobb csoportokban érkező fiatalok, akik kiabálnak, üvöltöznek, szemetelnek, motoros- és autós gyorsulással tesztelik az aszfaltot, használatba veszik a játszóteret, isznak és vizelnek ide-oda. És ezt Ti jobb esetben csak délután látjátok, mi azonban este 10-kor is és előfordul, hogy éjszaka is élvezzük a jelenlétüket.
 
Szeretnék mindenkit bátorítani, hogy ne menjetek el mellette, ha olyat láttok, ami a szemeteket szúrja, szóljatok mindenkinek, aki akár magatartásával, viselkedésével, akár cselekedetével zavarja a tér mindennapjait.
Legyetek jelen, hiszen Tiétek is a tér! Mi –a téren lakók- fogunk nekik szólni (ahogy ezt tesszük már egy ideje), szükség esetén a polgárőrség és a rendőrség segítségét is kérjük.

Közösen tudjuk csak elérni, hogy ez a zöld sziget olyan maradhasson, amilyennek közösen megálmodtuk!
 
Számítunk Rátok!

Április 11. szombat    Tavaszi Nagytakarítás.
Az ősz és a tél viharai sok szemetet sodornak hozzánk évről-évre. Kicsik, nagyok, sok szorgos kéz gyűjt ekkor össze mindent, ami zsákba tehető, környezetünket rútító. Az építkezési szemetek jó része már a múlté, nagyobb koloncok kevésbé várhatók. Megigazítjuk a fákat, bokrokat, kimeszeljük a kemencét és a sütőhelyeket, lefestjük a játékokat, kerítésjavítás, kamera telepítés előkészítése. A munka végén meglepetés a téren!      

Május 1. péntek    Majális
Egész napos pörgés-forgás, ünneplés. 15-20 csapatos főzőverseny hivatásos zsűrivel. Versengés az Arany Fakanálért. Ugrálóvár, műsorok, motorka- és bicikliverseny a gyerekeknek. Találkozás a faluval és az ország legjobb sült krumplijával.

Június 6. szombat    Bajnokok Ligája döntő
közvetítése a téren, a szokásos gyerek- és felnőtt kellékekkel.

November 20. péntek    Szent Márton Borklub.
Számadás a föld terményeiből. Vidám libás vacsora mellett, először találkozunk újborokkal.

December 6. vasárnap(!)    Mikulás délután a gyerekeknek.

December 31.csütörtök    A népszerű tűzijáték
közadakozásból, forralt borral, lencselevessel, este 8-kor, hogy még a gyerekek is lássák.

A taggyűlés előtti elnökségit 2015. február 26-án csütörtökön este tarjuk este 20 órakor.
Helyszín: Paagh étterem (előzetes jelentkezést kérünk, mert a helyszín lehet, hogy változik. A honlapon is frissítve lesz, ha változik.)

A javasolt napirendi pontok nagyjából a taggyűlés szerint:
1/ 2014. évi beszámoló (fejlesztések, rendezvények, pénzügyek, pályázatok)
2/ 2014. évi közhasznúsági jelentés előkészítése
3/ 2015. évi gazdálkodási terv előkészítése
4/ 2015. évi tervek (pályázatok, Forrási tér, ping-pong asztal, kamerák, ??)
5/ 2015. évi rendezvények (közös munka, Majális, BL döntő kivetítés, Mikulás, szilveszter, ??)
6/ Egyebek

Boldog Új Évet Kívánunk minden látogatónknak!

Éves rendes taggyűlésünket év elején január-február során fogjuk megtartani. Akkor véglegesítjük az idei programjaink dátumait és az idei terveinket.

A PZSKLE elnöksége nevében ezúton hívok mindenkit, kicsiket, nagyokat,  az évek óta ismétlődő hagyományos közös tűzijátékra a Forrási térre. Nem csak kanyarosokat, hanem a falu bármely részén lakókat. Azért is szervezzük gyermekeinknek és magunknak, hogy együtt legyünk, és ne mindenki otthon durrogtassa a rakétáit, hanem egyesítve, egy szép élményben, látványban lehessen részünk. Fontos szempontunk, hogy így kevesebb sokk éri házőrző négylábúinkat is, mintha hol innen, hol onnan indulnának a rakéták.

Időpont: 2014. december 31. (szerda) 20.00
Gyülekezés: 19.30

A rendezvény kialakult menetrendje a következő:
- Gyülekezés  a Forrási téren a kemencénél, forralt bor, gyerekpuncs, lencseleves kóstolás, fogyasztás. Majd rövid séta az elkerített területhez ahol 20.00-kor kezdődik a tűzijáték.

Hagyományosan elfogadunk pénzadományokat, támogatásokat a rakétákra. Cserébe lencselevessel és forró punccsal, forralt borral viszonozzuk a felajánlásokat. Ezért kérem, hogy aki némi összeggel be tud szállni,  keresse Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., vele rendezze valamint engem az étel-ital létszám miatt,  hogy hány fővel számoljunk az italnál - ételnél (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

Kérem, hogy a nyilvántartás segítése, és megkönnyítése végett, csak minket keressetek, senki mást, mert csak így lehet jól, hatékonyan, gyorsan, követhetően  szervezni.

Ezen felül, keresünk néhány fő segítőt, rendezőt, akik a helyszínt biztosítják majd, és a rendezői teendőket ellátják.

Köszönettel, üdv.
Rokolya Péter

Közeleg  a karácsony és az ünnepi asztal tradicionális étke a hallé (amely azért hallé mert halból főzik, és nem halászlé mert halászból nem olyan jó...) :)

Ezzel a kis segítő, oktató rendezvénnyel próbálunk tradíciót teremteni, és persze támogatást nyújtani azoknak, akik meg szeretnék tanulni a receptet és el szeretnék lesni a fortélyokat, hogy karácsonykor már saját főzésű étellel büszkélkedhessenek a család és a vendégek előtt.

Tavaly rendeztük meg első alkalommal a Forrási téren - biztató érdeklődés mellett - az első halászlé workshopunkat. Idén bővítünk egy kicsit, lesz még melegen füstölés is.

Természetesen ahogy tavaly, lesz egy kis forralt bor is, gyerekeknek puncs. Valamint bor vásárlási lehetőség is a Pátyi Borért Társaság kiváló boraiból.

Időpont: 2014. december 20. szombat.
Helyszín: Páty, Forrási tér, tűzrakó hely és környéke

Program:
10.00 találkozó, tűzgyújtás, előkészítés.
10.15-12.30 Főzés, füstölés
12.00-13.00 kóstolás, értékelés

Ahogy tavaly, idén is örömmel látjuk az elméleti érdeklődőket, a saját felszereléssel főzni akarókat, a jegyzetelőket, kíváncsiskodókat, arra sétálókat. Jegyzetelni, fényképet, filmet készíteni KÖTELEZŐ! :)

Aki  főzni szeretne, kérem jelezze előtte, hogy a részleteket, eszközöket megbeszélhessük.

Üdv.
Rokolya Péter
20/222-0789

Meghívó elnökségire
 
A közgyűlés előtti elnökségit 2014. november 18-én kedden este tarjuk este 20 órakor.
Helyszín: Töki u. 66. (előzetes jelentkezést kérek, mert ha túl sokan lennénk, akkor más helyszínt kell választanunk)
 
A napirendi pontok:
1. Alapszabály tervezet áttekintése
2. Tagsági viszonyok rendezése
3. Rendezvények szervezése (Mikulás, Szilveszter, egyéb)
4. Idei pénzmaradvány kezelése
5. Egyéb

Kedves Szomszédok, Egyesületünk tagjai és minden céljainkkal szimpatizáns barátunk,

Megküldte a NAV, hogy a 2013-es adóitok Egyesületünknek felajánlott 1%-a körülbelül 475 eFt lesz.

Köszönjük mindenkinek aki továbbra is úgy érezte, hogy környezetünk szépítése, gyerekeink öröme, rendezvényeink jókedve érték számára.

Még egyszer köszönjük a kapott 1%-t. A pénz sorsáról az év eleji taggyűlésen ismét közösen fogunk dönteni. Készüljetek ötleteitekkel, hogy forrásainkat minél jobb célokra tudjuk fordítani.

PZSKLE Elnöksége

Nem lettünk elegen, majd legközelebb...

Arra gondoltunk, hogy tarthatnánk egy Szomszédünnep-féle szomszédolós összejövetelt a nyáron. Az őszi rendezvényeink kevésbé voltak sikeresek a múlt években, próbáljuk meg most, mikor jó idő van!

Mivel júl.13-án megtartjuk a VB döntő kivetítést, így az "infrastruktúra" rendelkezésre állna előző nap, július 12-én szombaton is.

Ha lesz elég jelentkező, akkor megtartjuk. De csak akkor, ha lesz minimum 20 jelentkező. Kérem, jelentkezzetek ezen a linken: http://doodle.com/3pc6zcq27cpdwbkc , vagy nálam mailben  júl.4. estig. (Ha megvagyunk 20-an, akkor is jelentkezzetek, hogy tudjuk kb. mennyien leszünk!)

Ha leszünk elegen, főzhetünk egy közöset, és akár csapolt sört is intézhetünk. Eső esetén természetesen lefújjuk, esőnapot a jelentkezések függvényében tartunk majd később. Este lesz a foci VB bronz meccse, elnézve az eddigi meccseket, az se lesz túl unalmas. Erre az estére és VB döntőre is HD-ben tudunk majd vetíteni 3,8m széles vászonra. Sőt, a vászon tulajdonosa valószínűleg hoz majd 3D-s rövidfilmet is, amit megnézhetünk a 10 órai meccs előtt.

De mindez persze csak akkor, ha itt lesztek, és jelentkeztek.

Átköltöztünk. Nagyobb tárhely és a levlista is ezen a szerveren fut.