Pénteken tartottuk Egyesületünk rendes évi taggyűlését.

Többek között elfogadtuk a tavalyi költségvetést, meghallgattuk az idei események időpontjait.

Egyesületünk idén lesz 5 éves. Az évfordulót reméljük azzal ünnepelhetjük, hogy ténylegesen elkezdjük kialakítani a Forrási téri park végleges arcát. Az erről szóló elképzeléseket, terveket is hallhattuk. Az elfogadott 2009-es költségvetés szerint 1 millió Ft-nál is többet szándékozunk költeni idén a parkra. De nemcsak pénzre lesz szükség, hanem sok társadalmi munkára, egyeztetésre is. Nem csak a "terepen", hanem a tervezésnél, ajánlatkéréseknél is.
Ehhez mindenképpen kérni fogjuk a segítségeteket.

Az Elnökség összetétele is megváltozott némileg. Újvári Péter lemondott elnökségi tagságáról, helyette Biernaczky Miklós tér vissza. Erdősi Anna idén már nem akarta vállalni az Elnöki tisztséget, helyette Paksi Tamást választotta meg a tagság. Annának és Péternek köszönjük a tavalyi munkát!
A régi Felügyelő Bizottság összetétele is megváltozott: Paszternák Csaba, Radics Zsolt és Szabados Tamás lettek az új FB tagok.

A taggyűlési jegyzőkönyvet a honlapon a tagok pár nap múlva olvashatják.
Terveink szerint hamarosan jelentkezünk tervekkel, javaslatokkal, megoldandó feladatokkal. A segítségetekre és támogatásotokra idén is számítunk, csatlakozzatok minél többen az Egyesülethez tagként vagy támogatóként!


Paksi Tamás
 

Meghívó:

Előzetes egyeztetések után az Egyesület éves rendes taggyűlését 2008. január 16-án 18:30-kor tartjuk, amire minden tagot és érdeklődőt ezúton hívunk meg. (Ha a taggyűlés nem határozatképes, a megismételt taggyűlés 19:00-kor lesz.) Ha lefoglaltuk a helyszínt, rögtön tájékoztatunk Benneteket.  

Helyszín: Művelődési Ház kisterme


A javasolt napirendi pontok:
 
1/ 2008. évi összefoglaló  (szaletli, fásítás, rendezvények, kölcsönző, stb. és pénzügyi beszámoló)
2/ 2009. évi rendezvények (5 éves jubileum)
3/ 2009. évi gazdálkodási terv, tagdíjhelyzet, projektek
    ezen belül:  fejlesztések (Közpark: füvesítés, öntözés, nyírás, sportpálya és egyéb felmerült ötletek)
4/ A per állása, új ügyvédi megbízás
5/ Tisztújítás, elnökség és  fb  megválasztása
6/ Egyebek


Az Egyesület elnöksége