képek

Az idei Nyitott Ajtók - Nyitott Pincék rendezvényünk az Egyesület 5. éves születésnapjának jegyében telt el. Ismét a Forrási teret választottuk helyszínnek. Az idő szerencsére kegyes volt hozzánk, bár előző nap még nem úgy nézett ki. Az esőből "csak" a kora reggel szüretelő Ritecz Marcsi és János valamint az idei logisztikai szakemberünk Radics Zsolt részesült, akik leszedték a délutáni préseléshez a szőlőt.
A délelőtti tereprendezés kezdetén is még szemerkélt az eső, de hamar kisütött a nap. Varga Balázs, Omray Feri, Rokolya Péter, Biernaczky Miki, Pósfai Tamás, Invics András, Piros Máté vette ki a részét a nagy sátor felállításában. Közben megérkezett Bierbaum Ottó is Ricsivel, a Paksi család, Giuseppe és Pap Feri is. Közben a színpad és a padok is a térre kerültek Zsolt jóvoltából, majd a szénabálák is megérkeztek a Bellandor lovarda jóvoltából, amiből bálalabirintust építettünk, amely egész nap az egyik legnépszerűbb játékhelyszín volt.

A kisebbik sátor felállítása már ebéd utánra maradt, mivel a sátor papírja elvesződött, anélkül pedig nem kis feladvány volt megfejteni, hogy is kellene összerakni. Rokolya Peti és Biernaczky Miki még a Metrot is megjárta közben összerakási útmutatóért - sikertelenül. Végülis a mérnöki érzék diadalmaskodott a kínai ipar remekén és az erős szél ellenére sikerült sátorformára alakítani a vas és műanyag kupacot.

Délután 3-ra még nem sokan voltunk, de az első torta Benedek Gyöngyi jóvoltából már akkor megérkezett. Gyöngyi nem készült, de gyorsan beugrott egy gyerekjátszót csinálni. A lóra ekkor még senki nem akart ráülni, de később már komoly sorbanállások voltak. Köszönet Bálint Balázsnak önkéntes segítő hiányában az íjászat levezénylésért.

Szép lassan következett a préselés is, Ritecz János vezérletével, Radics Zsolt, Szabados Tomi segítségével terelgették az ifjú borászok mustkészítését.


Közben gyűltek a torták, bátran állíthatjuk, hogy szép versenymunkák érkeztek a versenyre.

Az alábbi lakótársaink neveztek: Karászy család, Kissné Benedek Gyöngyi, Ujvári Trixi, Jaczináné Krisztina, Smith Joyce, Rokolya család.

Egyszer tartottunk népszámlálást, akkor több, mint 100-an voltunk. Ez meg is mutatkozott, mert a pörkölt mennyisége sajnos kevés lett - így még nem jártunk emlékem szerint.

A "hivatalos" program részeként a volt elnökök visszaemlékezései érdeklődés hiányában lefújtuk, de az emlékplakettek átadását megejtettük a régi elnökségi tagoknak: Király Endre (első elnök), Dancsa Attila, Varga Balázs alapító elnökségi tagok, Ujvári Péter és Révész Ági -nem tudott eljönni- későbbi elnökségi tagok valamint Biernaczky Miklós és Erdősi Anna volt elnököknek. Kulcsár Móni is kapott, mint az első baba-mama klub alapítója. Nekik ezúton is köszönjük az Egyesületért végzett munkájukat!

A Rögtön jövök együttes zenéje közben megfőtt a pörkölt, és a zsűri döntött, kié a Kanyar legjobb tortája: a Karászy család "Forrási tér" lett a legszebb és legfinomabb, majd Ujvári Trixi "Zsámbéki-kanyar" c  tiramisu ízű tortája következett és Joyce holland almatortája  lett a harmadik. Nagyon nagy köszönet és dícséret Jaczináné "aszfaltos és murvás utas tortájáért", és a Rokolya család vega sárgarépa tortájáért, mely az utolsó szálig elfogyott. A tortaverseny különdíját a Ritecz-Szabados féle szőlőtorta vitte el.

Az ételosztás már a sötétedésbe hajlott, majd nem kis technikai nehézségek árán sajnos csak a magyar-svéd meccs igen izgalmas második félidejét tudtuk megnézni a kivetítőn. Közben Giuseppe tartott pompos sütést a kemence környékén a foci iránt nem érdeklődőknek.


Még az este nagyjából összepakoltunk, csak a nagysátor maradt másnapra.

Köszönet még a fent említetteken kívül az Alma Klub Travelnek a sátrakért a Bellandor lovardának a pónilóért és a szénáért, Photo Hall-nak fényképek előhívásáért, Takács Krisztiánnak a pakolásért, Fazakas Zsófinak a gyerekfelügyeletért, Jaczina Attilának a sörért és a kivetítőért, Rokolya Péternek a programok kitalálásáért és a pörköltért, Radics Zsoltnak a szombati és a vasárnapi szállításért.

Reméljük jövőre hasonlóan sikeres rendezvényt tudunk tartani, egy kicsit több segítővel.


Meghívó: 

Az idei Nyitott Ajtók-Nyitott pincéket szeptember 5-én szombat délután rendezzük a Forrási téren.

NYA-NYP 2009 meghívó