Képek


idén is szerencsénk volt az időjárással, nyugodtan főzhettek a csapatok, amit többen már 8 körül el is kezdtek, hogy a 13 órás zsűrizésre kész legyen az étek.
A nap a gyerekek számára a májusfa díszítéssel kezdődött, aminek áldozata ismét a téren álló két jobbképű fa lett, mivel már akkora fáink vannak, hogy nem kell májusfát hozatnunk. :) Később megérkezett az ugrálóvár illetve a játszóház, majd szépen lassan a röplabdaverseny is beindult, ami idén már felnőtt és gyerekkategóriában került megrendezésre.
Idén nagy újdonság volt a Gyerekkonyha -azaz gyerekek által készített ételek-, amiben hat induló csapat gyermekei készítették lelkesen a remekműveket.
Délelőtt a gyerekek egy nagysikerű kincskereső játékban versenyeztethették futó és megfigyelő képességüket, délután pedig futó és bicikliversenyben mérhették össze erejüket.

Köszönet minden szervezőnek, segítőnek aki hozzájárult, hogy egy emlékezetes rendezvénnyel gyarapodjon Egyesületünk közös emlékezete.

De lássuk a helyezéseket:

Páty legfinomabb gulyása:
1. Mama kedvence - Babgulyás
2. Gangovo 2. - Babgulyás
3. Paksi család - Gulyás

Családom kedvenc étele:
1. Nagy-család - Tárkonyos vadragu leves
2. Juhász és csapata - Vadpörkölt
3. Gangovo 1. - Muflonpörkölt

Gyerekkonyha:
1. Nagy testvérek - Mediterrán kenyérlángos
2. Paksi testvérek - Túrós zsemle
3. Szabados lányok - Tejes lepény barack lekvárral

Desszert:
1. Joyce és a lányok - Tatin Torta vanília fagylalttal
2. Hadházi - Borboly csapat - Túrós lepény variációk
3. Nyugi csapat - Fánk baracklekvárral

Különdíj:
Pátyi Sportegyesület Gasztro Szakosztálya - Vega indiai egytálételek lepénnyel (nem összehasonlítható az adott kategória ételeivel, de egyedi és ízletes volt, ezért elnyerte a zsűri tetszését.)

Aszfaltrajzverseny:
1. Csenge
2. Nati - Anna - Romi - Réka
3. Marci

Felnőtt röplabda:
1. Gangovo
2. Pátyi Vegyes
3. Banya-tanya
4. Késői Öröm

Gyerek röplabda:
1. Zsiványok
2. Édes 4-es
3. Kocka Klub
4. Mi
5. Bébi Banyák

Kincskeresés kis kör:
1. Wlasits Laci 3perc
2. Juhász Antal 4perc
3. Cséke Viktória 4perc

Kincskeresés nagy kör:
1. Freund Laci 10perc
2. Bodó Bence 11perc
3. Pósfai Nóra 12perc

Meghívó:

Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt és versenyző csapatot egyesületünk hagyományos rendezvényére, a főzőversennyel színesített Majálisra.

Időpont: 2013. május 1. (szerda)
Helyszín: Páty, Zsámbéki kanyar, Forrási tér

Program:

  •     9:00 Főzőverseny megnyitó
  •     9:30 Májusfa díszítés
  •     10:00-13:00 Amatőr röplabda verseny
  •     12:00 Gyerekkonyha zsűrizés kezdete
  •     13:00 Főzőverseny zsűrizés kezdete
  •     15:00 Eredményhirdetés (főzés, röplabda)
  •     15:30 Gyerekversenyek( bicikli, futó, váltó….)
  •     egész nap ugrálóvár és játszóház várja a gyerekeket és lesz kürtőskalács, tűzoltó autó is

Nevezés:

  •     4 fős röplabda csapatok jelentkezését várjuk a levlistán és a helyszínen
  •     főzőversenyre egyéni és csapatban indulók nevezhetnek, jelentkezés április 29-ig e-mailben a fozoverseny(kukac)patykanyar.hu címen.

Fontos tudni:

  •    A rendezvény ideje alatt a Forrási téren parkolni csak korlátozottan lehet, ezért ne autóval gyertek!

Minden versenyző csapatot, érdeklődőt, kíváncsi látogatót szeretettel várunk!

A szervezők:
Páty Zsámbéki-kanyar Lakóparkért Egyesület tagjai.

 Főzőverseny kiírás