Utószó

szeretnénk megköszönni minden segítőnek a szombati munkáját! Annak is, aki csak 1 órát volt, de főleg azoknak akik egész késő délutánig. Szép létszámmal voltunk.
 
A változások néhány mondatban:
- összegyűlt pár zsák szemét, szerencsére közvetlen közelünkben már kevés szétszórt hulladék van
- Ping-pong asztal helyének kijelölése és alapozása befejeződött. Az asztal holnap jön meg, de a beton még hadd kössön egy kicsit. Majd írok még körbe, ha valaki szeretne segíteni a végső beszerelésben. Majálison már ki tudunk írni ping-pong versenyt is!
- Kamera vezetékezése is megtörtént, 1 hónapon belül talál már telepítve is lesz a teret figyelő 1-2 kamera + wifi.
- lefestettük az összes játékot 1 rétegben
- jött 4m3 friss homok (ami valójában 0-4-es sóder)
- növények lemetszve a parkban
- a Móricz elején található táblát is át akartuk rakni, de nem bírta az áthelyezéssel járó sokkot, azt még ki kell majd javítanunk...
- a kisvonat kazántere+kéménye megújult
Nem sikerült megcsinálni a nagykaput, meg a csúszdán is ki kell majd cserélni a mászóhálót, de minden nem sikerülhet rögtön :)
 
A munka végén megettük Zsolt által főzött pörköltet, melyre jöttek a Dobogós szemétszedésről is páran.
 
Az összegyűlt zöldhulladék a PVK ígérete szerinte fel lesz majd aprítva a helyszínen és el lehet majd vinni talajtakarónak. A kemence és környéke is megújul a Majálisig terveink szerint.
 
Néhány kép a munkáról

Meghívó

Közeleg a tavasz és a közös munka ideje: ÁPRILIS 11.  (kezdés reggel 9:00)

Taggyűlési beszámoló sajnos elmaradt, de idén 2 nagyobb fejlesztési tervünk van: ping-pong asztal a játszótérre és kamera, amivel be lehet látni a játszóteret. A szokásos tavaszi karbantartások mellett ezeket is szeretnénk ezen alkalommal előkészíteni, melyeket talán Majálisra át is tudjuk adni.

A tervezett munkáink:

  •     szemétszedés,
  •     fa és fém felületek festése,
  •     pár m3 új homok a homokozóba,
  •     nagykapun a drótkerítés javítása,
  •     kisvonat rendbetétele,
  •     ping-pong asztal helyének előkészítése,
  •     a Forrási tér sarkára (Május 1. sarkán, Tündéék háza elé) telepítendő térfigyelő kamera oszlopának és vezetékeinek előkészítése. (kamera később kerül rá szakember által)
  •     a Móricz elején lévő térkép tábla áthelyezése pár méterrel az út mellé,
  •     ???

Ha van még ötletetek, amit meg kellene még csinálni, szóljatok, légyszi! Örülnék neki, ha 1-1 feladat menedzselésére vállalkoznátok. (pl. kigondolni előre mennyi homok kell, megrendelni vagy elgondolni előre, hogy lehet a drótkerítés javítani, festékvásárlás, stb..). Minden segítség jól jön!

A munka végén pedig egy tál ételre vendégünk mindenki, az igényfelmérés miatt küldünk még levelet.

Tegyünk együtt környezetünkért,
PZSKLE Elnöksége