Képek 

Hétvégén zajlott az élet a kanyarban és a Forrási téren.

Szorgalmas, önkéntes segítők munkája eredményeként 8 db "Lassan" felíratú figyelem felhívó táblát helyeztünk el a Töki utcában és a Móricz Zs. utcában.  Tehát, ha valaki keresi a bűnösöket, hogy ki merészelte? A PZSKLE volt a tettes. :) Célunk a figyelem felhívás, a jelzés azon autósok felé,akik nincsenek birtokában annak a számnak, amennyivel menni lehet a kék, lakó pihenő övezetes tábla után haladni. Ez a szám a húszas, tehát 20 km/óra. Tudom nehéz betartani, de a tábla hátha ehhez is segítség. A táblák lehelyezésével segíteni szeretnénk a gyalogosoknak, babakocsis kismamáknak, szeretnénk megvédeni őket.

Megszépült, megtisztult a kemence környéke is, egy kis kaszálás, favágás rendrakás, meszelés,  Lőrinc oszlop befejezés volt a "menű" a nyaralós, távollétes idő ellenére sok segítő jött el. Este pedig volt hideg és meleg is. Hideg meggyleves és sárgadinnye krémleves, (Kanyarkonyha) valamint meleg, forró, kézműves pizza a kemencéből Giuseppe által..  Néhány dinnye is begurult Lőrinc nap tiszteletére. Beszéltünk kicsit Szent Lőrincről és elhelyeztük az időutazásra szánt dolgokat is. Tehát nyitás 2029. szeptember 8-án szombaton amikor az Egyesületünk 25 éves lesz. :)  Addig is minden évben folytatás,mert hagyományteremtő szándékkal kezdtük el ezt a rendezvényt.

Ettünk ,ittunk  gyönyörködtünk a csillagokban, jól éreztük magunkat, kulturáltan szórakoztunk.
Köszönet minden segítőnek, ki lapáttal, ki kézzel, ki egy tál süteménnyel, vagy csak puszta jelenlétével és gipszben, de hozzájárult az est, a nap sikeréhez.

Köszönet mindenkinek aki segített, közreműködött!

A PZSKLE Elnöksége 

Meghívó:

Minden jel azt mutatja, hogy hétvégére kész lesz a Lőrinc oszlopunk.
Mivel aug. 8 szombat az aug. 10 (Szt.Lőrinc) legközelebbi nap, amikor  szervezhetünk egy kis bulit, meghirdetjük es meghívunk mindenkit az ünnepélyes lepellerántásra.
 
A program a következő:
 
Aug. 08 szombat
 - 15:00 tenniakarók es ráérők csúcstalálkozója a Forrási téren, tereprendezés és közmunkák elvégzése. Min. 10 emberre számitunk. Kérem jelentkezzetek emilbe is.
 - 17:00 aki akar, majd hazamehet zuhanyozni és felfrissülni :))))
 - 18:00 Játékok és egyéb foglalkozások a gyerekeknek (is).
 - 19:00 Emlekmű avatás es időkapszula elhelyezés. Sürgősen kérjük azokat, akik szerettek volna üzenetet küldeni a jövőbe, hogy most jelentkezzenek (erről küldök egy külön levelet).
 - 19:30 KAJA: Rokolya Péter egy hideg sárgadinnye krémlevest fog készíteni, jómagam pedig pizzákat sütnék.
 
Fogyasztás: Az étkezés ára 1300 ft / fő-re saccoltuk (mindenki hozzon magával aprót is!) 1000 ft a pizza + az üdítő, 300 ft a leves.
Amennyiben kevesebbet sikerül költeni, azt az egyesület közös kasszájába fogjuk tenni, a következő rendezvényekre.
 
Az étkezés NEM tartalmaz alkoholt, tehát arról mindenki saját maga gondoskodjon. Lesznek viszont gyümölcslevek a gyerekeknek.
 
A jelenlegi pizzasütési kapacitás 20 főre van korlátozva (+ 4 a gyerekek számára, de ők ezért nem kell, hogy fizessenek).
Amennyiben szerencsém lesz, péntekre kapok még egy kelesztődobozt, es így a kapacitást 30 főre tudjuk majd emelni (+ 6 a gyerekeknek). Erről pénteken fogok tudni írni.
 
Bárki hozhat bármit, ha úgy érzi, hogy szívesen osztozik velünk egy sütivel vagy egy pogival.
Lehet külön levest és/vagy pizzát kérni, illetve saját otthoni kosztot is hozni: az a lényeg, hogy együt legyünk.
 
A tervek szerint ebbe a hónapban legalább még egy ilyen bulit szeretnénk tartani. A tervek szerint aug. 20 vagy 22 lesz az egyik.
 
Kérem jelentkezzetek minél hamarabb, hogy kellő módon lehessen felkészülni.


ciao
Giuseppe