Sajnos a vártnál lényegesen alacsonyabb érdeklődés miatt a február 13-i, farsangi disznóvágást le kell, hogy mondjam.
 
A jó hír ebben, hogy a malacka életben marad!

 
 
Szeretnénk feleveníteni a falusi disznóvágások hangulatát, ízét, emlékét.
 
Arról nem is beszélve, hogy ez lenne a Kanyarfarsangunk ideje is. Miután nem kaptunk helyet a sok jelentkező miatt a Művházban farsangolni, így összehozzuk a farsangot egy jó disznóvágással.
Napközben vágás, és kóstolás, este pedig eszem-iszom,majd pedig ereszd el el a hajam.  
 
Várunk segítőket és nézelődőket is a nap minden szakában. Szakavatott böllér mellett lehet elsajátítani, ellesni a disznóvágás  fogásait, munkafázisait.
 
Kérem, hogy akit érdekel a rendezvény jelezze írásban, hogy mikor és milyen részre jönne, vagy vállalna- e segítést is.
Garantáltan, hazai és kicsit halasi ízek lesznek. Sok finomság, sztorik élmények várnak rátok. Vacsoránál, játékok, nyeremények, jelmezes résztvevőknek ajándék!
 
Gyertek, várjuk a jelentkezőket. Ahhoz, hogy rendezvényt meg tudjuk tartani és a malacka is elfogyjon 40-45 érdeklődő jó volna, ezért lehet szólni barátnak,szomszédnak ismerősnek, rokonnak.

 

FALUSI DISZNÓVÁGÁS ÉS DISZNÓTOROS

Február 13-án, szombaton, a Landora Pizzériában és teraszán!

A program:

Reggel 8 óra: disznóvágás, pörzsölés, bontás szakavatott böllér közreműködésével, hurka, kolbász, disznósajtkészítés, disznótoros finomságok sütése-főzése.

Közben jófajta pálinka, forralt bor, tea.
Reggeli finomságok: hagymás sült vér, bőrke, friss szalonna,
Reggeli ára: 1900 Ft

ebédre: disznótoros pörkölt májjal (savanyú máj).
Ebéd: 1000 Ft


Disznótoros vacsora büféasztalról:

Sült kolbász, hurka, pecsenye, toros káposzta, sütemények
Vacsora: 2900 Ft

Kóstoló csomag vásárolható a frissen elkészült portékákból!
 
Bővebb információk és jelentkezés február 5-ig:
Alma Klub Travel: Rokolya Péter tel: 06-20-443-5151
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.almaklubtravel.hu

Landora Pizzéria: Palotásné Gitta tel: 06-23-344-356
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.landorapizzeria.hu